2012. február 5., vasárnap

Válság vagy álság ?

Hogyan készüljünk fel a váratlan eseményekre ?

„Hát te mit csinálsz itt?
Iszom.
Miért iszol?
Hogy felejtsek.
Mit?
Azt, hogy szégyellem magam.
Miért szégyelled magad?
Mert iszom.


Bár a 2008-as gazdasági világválság már évekkel ez előtt letarolta a világot én még is ezzel a témát kezdeném, mert ennek hatásai még mindig érezhetőek!

Hogy miért éppen a kis hercegből idéztem, annak az az oka, hogy véleményem szerintem ez a párbeszéd remekül jellemezi a válság ilyen mértékű elhúzódásának okát. Az elmúlt 100 év során többször is volt világválság annyi különbséggel ,hogy nem volt ekkorára fújva a dolog! Félelmeink vannak az esetleges következmények miatt és a félelmeink miatt jönnek is a következmények. Olyan ez, mint az autó, aminél félünk ,hogy megáll és ezért le is vesszük a lábunkat a gázpedálról!

Sok ember hallja a híreket, de nem képes őket értelmezni, csupán visszamondani szóról szóra. Talán ennek az is lehet az oka, hogy az iskolában már nem gondolkozni tanítanak meg minket, hanem magolni. (Szerencsére nekem még pedagógusaim és nem tanáraim voltak)! És ha nincs logika, akkor nem tudjuk kirakni a kirakós,t és így sosem áll össze a kép.

Egy dolgot ki kell jelenteni! Ez bankválság volt! Bankoktól indult, az egész folyamat. Ennek ellenére a mai napig sokan bankokban tartják megtakarításuk teljes vagy nagyobb részét!

Hogy könnyebben össze tudjuk rakni ezt a kirakóst, adnék egy kis segítséget! Sokat hallani, hogy folyamatosan leminősíti az európai országokat – köztünk minket is – a 3 nagy minősítő cég. Ezekről egy kis videót azért belinkelnék, érdemes az egész filmet megnézni!

részlet a Bennfentesek /Inside Job/ c. filmből.


A jelenlegi helyzetből akkor tudunk kimászni, ha kis privát „gazdaságunkat” rendbe rakjuk! És nem hiszünk el mindent, ami csak félelmeket generál bennünk. Képzeljük el ,hogy nincsenek hitelek többé, tudnánk úgy élni?Igen, csak össze kellene egy kicsit húzni magunkat!Nem kell kenyéren és vízen élni, de igen is le kell mondani bizonyos dolgokról. Le kell mondani olyan dolgokról, ami nem fér bele a költségvetésünkbe. Meg kell, hogy értsük, egy kis lemondás még mindig nem ér fel azzal a veszteséggel, mint ha házunk, lakásunk, egy élet munkája veszne oda, csak azért mert olyan adósságokba megyünk bele, amit utána nem tudunk kifizetni!

Adnék egy kis ötletet ezekhez!

Költségvetés elkészítése

 Írjuk össze, hogy mennyi a háztartás havi bevétele és kiadása.

Nézzük meg, mennyi bevételünk érkezik a folyószámlára! Ha már kezünkbe a számla nézzük meg, milyen költségeket vonnak le „számlavezetés” címszó alatt, mert lehet bankot sem ártana váltanunk! Mindig éves szinten írjuk össze a költségeket, mert ehhez hozzájönnek a születésnapi kiadások, ünnepek, és egyéb nem rendszeres havi kiadások is. A végeredményhez adjuk hozzá 10-15%-ot és ezt osszuk le havi szinten!

Ha többet költünk, mint amennyi bevételünk van, akkor azonnal változtatnunk kell, mert elkerülhetetlen a teljes eladósodás.

Pénzügyi termékeink átvizsgálása

Erről már korábban írtam egy bejegyzést! Ebben az esetben a meglévő pénzügyi termékeink kiadásairól beszélek (bankszámla, biztosítások, befektetések, megtakarítások) Ha ezeket optimalizáljuk egy szakember segítségével akkor jelentős költségektől szabadulhatunk meg!

Felejtsük el a folyószámla hitelkeretet és a hitelkártyát, mert ez nem arra ösztönöz, hogy kijöjjünk havi bevételeinkből, ráadásul 30-40%-os kamatokkal is társulnak. Ezek az eladósodási spirál első lépcsői


Előfizetéseink megvizsgálása (TV, internet, telefon)

A cégeknek nem érdekük, hogy az árverseny miatt olcsóbbá váló szolgáltatási csomagokról tájékoztassanak bennünket, így érdemes éves rendszerességgel felülvizsgálni ezeket! Az alábbiakhoz segítséget nyújt számunkra a  ( http://tantusz.nhh.hu/ )weboldal is. Akikkel legtöbbet beszélünk érdemes olyan kiegészítő csomagot választanunk, aminél olcsóbban jövünk ki, mint percdíjban! Sok flotta is van már manapság, amin keresztül olcsóbb percdíjban tudunk részesülni


A „luxus kiadásokat” (cigaretta,vacsora,szórakozás) visszafogása.


Példának itt a cigaretta. Egy átlagos dohányos 15-25.000 Ft-ot is elfüstöl egy hónapban. Ha már két emberről beszélünk akkor az akár 50.000 Ft is lehet! Ez amúgy 10-15évvel is megrövidíthetné hitelünk futamidejét az életünk helyett!

Félre értés ne essék! Nem sajnálom ezt a pénzt a dohányosoktól, de akkor ők se sajnálják ,hogy havonta egy wellness hétvégéről lemondanak!



Energiatakarékos termékek vásárlása.(Tv, mosógép, villanykörte, fűtési technológia)


-    A régebbi típusú elektronikai eszközök hatalmas energiafogyasztást generálnak. Akár egy évi alatt is     behozhatja az árát egy modernebb berendezés.Ezeken már fel vannak tüntetve ,hogy milyen energetikai tanúsítvánnyal rendelkeznek.

-    Cseréljük le izzóinkat energiatakarékos, vagy Led izzókra.

-    Hőszigeteléssel és nyílászáró cserével akár 40% hőenergiát is megtakaríthatunk ezért érdemes ezzel kezdeni!

-    Több fűtési technológia közül is tudunk választani, érdemes a lehetőségeink szerint a legolcsóbbat kiválasztani!


Közlekedés

Vizsgáljuk meg, hogy útiköltség esetében, hogy járunk jobban (BKV vagy autó). Ha ragaszkodunk az autóhoz, akkor lehetőség szerint alacsony fogyasztású gépjárművet vásároljunk!Ha vidékről vagy agglomerációból járunk be, akkor gépjárművünket olyan helyen hagyjuk, ahol nem kell jelentős parkolási díjakat fizetni és utunkat gyalogosan vagy tömegközlekedéssel folytassuk onnantól!


Étkezési szokások

Ha ételeinket otthon készítjük el, akkor biztos lehetünk benne ,hogy csak „bele való” és minőségi termékekből készül ételünk és töredékéből el tudjuk készíteni!

Havonta egy nagy bevásárlást javasolnék, mert nagyobb tételben nem csak a termékeket kapjuk meg olcsóbban, de ez erre fordított üzemanyag költség is kevesebb lesz!

Költőpénz magunknak

Egy egyéni javaslatom az ,hogy ha már mindent kifizettünk,(rezsi,közlekedés,megtakarítások,számlák) akkor a megmaradt pénzt osszuk fel annyi napra, mint amennyi van az adott hónapban és ezekbe osszuk el a pénzt arányosan!Ha egy nap kevesebbet költünk, akkor a megmaradt pénzt újra osszuk le a maradék napok között! Így hónap végére esetlegesen egy wellness hétvége ára is összegyűlhet.








Ha ezeket a lépéseket megtesszük, már is lesz pénzünk, ami saját céljaink megvalósítására tudunk majd fordítani,és pénzügyileg mielőbb függetlenekké tudunk válni!

És így soha többé nem leszünk ilyen szinten kiszolgáltatva !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése